Hosszas tesztelés után megjelent Foobar2000 zenelejátszó szoftver 2.0 verziója, amelynek immár elérhető 64 bites változata a modernebb rendszerekhez. Véleményem szerint sokat fejlődött. Frissítve lett hozzá az ASIO-t támogató komponens is. És itt nem állnak meg, már 2.1-es változatot építik és tesztelik. Foobar2000 zenelejátszó szoftvernek két nagy előnye van: Egyszerű és ingyenes. Ráadásul a megfelelő beállításokkal elég jó zeneminőséget produkál. Összességében jobbat, mint most bármi más. Körülbelül úgy kell elképzelni karakterügyileg, mintha CD/szalagos lejátszót cserélne az ember másik típusra.
Miután sikerült megtalálni azt a beállítást, hogy a zenéket a memóriából játssza le a Foobar2000 v2.0 is, mindenhogy jobb lett a hangminősége, nem csak összességében. Ezenfelül megadtam neki is a real-time szál prioritást. Tehát nem túlzás kijelenteni, hogy Foobar2000 v2.0 lett az egyik legjobb zenelejátszó, megelőzve a Jrivert.
Továbbra is meggyőző teljesítményt nyújt a Foobar2000 v2.0 x64 bites verziója optimalizált Windows 10 rendszeren. MMCSS beállítások szerintem alapértelmezetten a legjobbak. Minden máshoz hozzá kellett nyúlni. És ugye mivel jobban szólnak vele a zenék, és meglepően jól, mi javult még?
Szóval tényleg csak dicsérni tudom a fejlesztőjét, és a közreműködőket, akik tesztelték vagy éppen dekódert készítettek hozzá. Több évtizedes tapasztalat meghozta a gyümölcsét minden téren. Egyedül a track váltással van némi probléma, lassan működik, a program nem tölti be előre a következő fájlt a memóriába, csak a váltáskor. Beállítások megváltoztatásával ezen lehet javítani, csak akkor optimalizált SoC minősége veszik oda, tehát ez így marad.
► Show Spoiler
Megjelent foobar2000 v2.1 végleges verziója. Szerencsére hangminőségileg nem lett rosszabb, mint az előző kész verzió, igaz, kicsit máshogy szól. Viszont érdemes használni, mivel tartalmaz olyan javításokat és továbbfejlesztéseket, amiket az előző nem. A 2.1-es béta verziók eleinte messze nem szóltak olyan jól, mint a 2.0 végleges, így külön öröm, hogy ezt is sikerült javítani a végleges kiadásban.
A program ingyenesen elérhető a következő linken:
https://www.foobar2000.org/download
A program ingyenesen elérhető a következő linken:
https://www.foobar2000.org/download
foobar2000 v2.1.1 és v2.1.2 változata valamilyen ismeretlen ok/okok miatt sajnos hangilag visszalépésnek tűnik a v2.1 változatához képest, így ezeknek az újabb verzióknak a feltelepítését nem ajánlom. Mindhárom verziót többször összehasonlítottam egymással, és teljesen egyértelműen v2.1 tűnik a legjobbnak, legideálisabbnak, hangilag leganalógabbnak. (mindenféle részletvesztés nélkül természetesen)
foobar2000 v2.1 64 bites Windowsos verziója még elérhető a következő linken:
https://www.foobar2000.org/getfile/foob ... 4_v2.1.exe
Ezenfelül az ASIO kimenet 2.2.2 komponenst alkalmazom hozzá, mást nem.
https://www.foobar2000.org/components/view/foo_out_asio
Operációs rendszerként Windows 10 22H2-t alkalmazom hozzá, eddigi tapasztalatok alapján ez a leginkább kiforrott rendszer.
Foobar2000 valósidejű prioritásának beállításához pedig a következő programot használom:
https://systeminformer.sourceforge.io/
Figyelem! Semmilyen felelősséget nem vállalok az itt felsorolt programokért, illetve azoknak a működéséért!
foobar2000 v2.1 64 bites Windowsos verziója még elérhető a következő linken:
https://www.foobar2000.org/getfile/foob ... 4_v2.1.exe
Ezenfelül az ASIO kimenet 2.2.2 komponenst alkalmazom hozzá, mást nem.
https://www.foobar2000.org/components/view/foo_out_asio
Operációs rendszerként Windows 10 22H2-t alkalmazom hozzá, eddigi tapasztalatok alapján ez a leginkább kiforrott rendszer.
Foobar2000 valósidejű prioritásának beállításához pedig a következő programot használom:
https://systeminformer.sourceforge.io/
Figyelem! Semmilyen felelősséget nem vállalok az itt felsorolt programokért, illetve azoknak a működéséért!
foobar2000 v2.1 64 bites Windowsos verziója 64 bites ASIO komponenssel futtatva, valós idejű prioritások mellett az eddigi legjobb zenelejátszó program, olyannyira, hogy az újabbak eddig egytől egyig rosszabbak nála. Olyan zenei minőséget képvisel, hogy egyszerűen nem tudok betelni vele, referenciaként is jól szuperál. Nem tudom, hogy meddig sikerül maradni v2.1 verzió mellett, miután jól láthatóan rákapcsolt a fejlesztője, az is lehet, hogy később vissza tudja hozni ezt a minőséget több másik fejlesztés mellett. Ehhez a minőséghez természetesen hozzájön szerintem eddigi legjobb 19045-ös NT kernel, és van rá komoly esély, hogy ettől már nem is lesz jobb, alternatíva fog komolyabban fejlődni.
foobar2000 v2.2 64 bites Windowsos legújabb béta verziója kezdi azt bizonyítani, hogy jobban szól Windows 11 23H2 alatt, mint az előzőek. Beállításokban nincs eltérés, ezenfelül a kibővített feladatkezelőben a boost módot egyértelműen bekapcsolva kell hagyni foobar2000 folyamatainál, hatékonysági módot pedig kikapcsolva. Bízom benne, hogy a végleges v2.2 sem lesz rosszabb.
foobar2000 v2.2 64 bites verziójának fejlesztése továbbra is jó úton halad, ahogy a Windows 11 24H2 javítása is. Viszont a szálprioritások kezelésénél van még némi hiányosság, beállításoknál jó lenne alapértelmezetten időkritikust elérni, nem pedig külső programokon keresztül folyamatosan mókolni. Persze ezt a folyamatot ki lehet hagyni, de ennek a minősége látja kárát. Tehát kell az időkritikus beállítás. Mondjuk ez a saját rendszeremre igaz, általánosan nem hallható ki a különbség annyira.