Avatar

László

Adminisztrátor

Legmegfelelőbb LED-es világítás
Sok évtizeden keresztül kísérleteztek, és fejlesztették tovább az 1960-as években elterjedt higanylámpák utódját, a mindeddig legenergiatakarékosabb nátriumlámpát. Végén a legnagyobb gond vele 100 Watt teljesítményfelvétel felett már nem is a fényhasznosítás, hanem a környezetre kiemelten káros higanytartalma volt, ami elektronikailag az izzószálat helyettesítette, ahogy a kompakt fénycsöveseknél is. Végül mégiscsak sikerült tőlük energiatakarékosabb lámpát találni a legjellemzőbb 5-150 Watt kategóriában, a LED diódásat. LED dióda már régóta az életünk része. Régen jellemzően három színben volt kapható, volt piros, zöld és sárga. Plusz az infra, ami ugye a piros szín alatt van, és mai napig főleg távirányításhoz van alkalmazva, eleinte több diódával, és túlterhelve de olyan időtartományban, ami nem károsítja a diódát. Majd jöttek a három kivezetésű tokozott diódák, melyek világítottak zölden, pirosan, vagy zöld+pirosan=sárgán. Aztán lehetett kapni ezekből a LED dióda színekből nagyobb fényű zöld, piros, vagy sárga fényűt, utána részben már UV fényűt is. Ezeket a LED diódákat (főleg nagyobb fényű zöld vagy sárga) eleinte a LEGO játékaimba építettem be, később néhány alacsony zajú tápegységbe is. Közben jött a kék fényű dióda, és fejre állított mindent. Elkezdték beépíteni egyre több elektronikai készülékbe a zöld, piros, vagy sárga helyet, miközben jellemzően nem a kék a szembarát fény, főleg éjszaka. Magyarul a kék szín a piros színnek a tökéletes ellentetje. Eljutottunk oda, hogy a kék szín manapság jelentősen meghatározza az életünk részét, tehát egyre több készülékbe van beépítve, karácsonyi LED-es diódáknál is legtöbbször erősebben világít, mint a többi szín és tökéletesen tönkre vágja az ünnep hangulatát. Cirkuszi és kínai gagyi fénynek is tudnám jellemezni. Közben a világítástechnikában is megjelent a LED-ek alkalmazása, ahol a kék fény továbbra is domináns, például a közvilágításnál vagy a reflektornál. Tehát már volt nagyobb fényű zöld és piros diódánk, utána jött a kék, így már van RGB-nk. A három színt egyenként is tudjuk szabályozni, amennyiben négy kivezetéses tokozott diódát vásárolunk, vagy éppen a LED összetételét módosítjuk úgy, hogy a számunka legkedvezőbb fényt kapjuk. Mi a legjobb megoldás a világítástechnikában általános megvilágítási célra? A hagyományos izzófényű LED. Ezzel sok probléma megoldható a világítástechnikában. És közben úgy korrigálhatjuk ennek a színhőmérsékletét, ahogyan az nekünk tetszik. Hagyományos izzótól eltérően a LED nem bocsájt ki sem infrafényt, sem UV fényt, ha úgy van programozva.

Sajnos a LED-es közvilágításnál főleg az első generációs nagy fényű LED-es lámpák fénye terjedt el, ami ugye hideg-fehér, jellemzően 4000K színhőmérsékletű, vagy annál nagyobb. Manapság egyre több helyen kaphatóak 3000K illetve 2700K LED-es lámpák is, amelyek nem csak megfelelően energiatakarékosak, hanem szem és környezetbarátok is egyben, ráadásul az alvási ciklust sem zavarják jelentősen meg.
További információk megtalálhatóak a megfelelő LED-es közvilágításokról itt: https://termeszetvedelem.hu/fenyszennye ... vilagosan/
Avatar

László

Adminisztrátor

Re: Legmegfelelőbb LED-es világítás
LED technológia fejlődésével könnyedén elérhetővé váltak a környezetbarát, 3000K színhőmérséklet körüli megfelelő LED-es világítások, amelyeknek az a legnagyobb előnyük, hogy nem tartalmaznak túl sok rövidhullámú fényt, miközben ugyanúgy energiatakarékosak. Ezekkel a világításokkal és ezzel a színhőmérséklettel mindenki maximálisan elégedett. Ahogy a rendszerem hangminőségével is.
Kép
Kép
Válasz küldése