Az ellenállás az egyik legelterjedtebb elektronikai alkatrész. Viszont, mint ahogy a valóságban nem létezik ideális kondenzátor, ideális tekercs, úgy ideális ellenállás sem létezik. Manapság ami a legtöbb üzletben kapható, ráadásul olcsón, mint például fémréteg ellenállás vagy huzalellenállás jó alkatrész, általános felhasználásra. De az audiotechnikában már nem feltétlenül van így, főleg ha fontos a hangminőség is. Egy ellenállásnak rengeteg paramétere, és valós tulajdonsága van, az általános cél pedig az, hogy ez a paraméter működés közben se változzon meg.
Térjünk rá a fémréteg ellenállásokra. Őszintén szólva kicsit jobban bajban lennék, ha Remix R534 ellenállás, amit egyébként Magyarországon gyártottak, nem létezne. De még szerencse, hogy gyártottak, és sok érték beszerezhető volt belőle (az országon belül) eddig. Általánosságban véve elmondhatom, hogy ez egy igen jó ellenállás általános audiotechnikai célra. De ezek között is vannak jobbak, és kevésbé jobbak, hangminőség területén. Éppen ezért érdemes több hasonló értéket beszerezni, és hangra kiválogatni a legjobbakat. Én ezt úgy oldottam meg, hogy jelútba az interconnect kábel után egyszerűen sorosan beillesztettem, és meghallgattam őket egy jobb fejhallgatóval. Azonnal hallatszottak a különbségek. Nagyon jól beváltak a legtöbb helyre. Viszont áram/feszültség átalakítónak nem mindenhova jók, csakis feszültségosztónak. Tehát DAC után nem érdemes ezekkel az ellenállásokkal építeni az I/U konvertert. Mint ahogy kis zajú erősítők elején sem biztos, hogy ez a legjobb alternatíva. Viszont Yageo-nak vannak (vagy voltak) olyan ellenállásai, amelyek 10-100 ohm alatt igen jól szóltak. Azok közül például a 2-3 ohmos ellenállások igen jó hangminőséget produkálnak, amelyeknél bátran ki merem jelenteni, hogy nincs szükségem jobb ellenállásokra. Csak hát 10-100 ohm felett is szükség van ellenállásokra, és 10K-100K ohm értékig igen jelentősen meg is határozzák a készülék hangját. Ezeknél a legtöbb helyre bevált a Remix R534. De ha ez nincs, muszáj lesz új ellenállásokat keresni, mint amilyen például a Vishay DALE is... ebben az esetben el kell fogadni azok hangképét, de ha megfelelően vegyítve vannak más típusokkal, akkor el lehet érni velük igen jó hangot.
Nem mindig a fémréteg ellenállások a legjobb ellenállások. És, hogy melyek a legjobbak? Z-Foil ellenállás, vagy annak egy továbbfejlesztett drágább változata, az S-Foil ellenállás. Nem célszerű CSAK ilyenekkel megépíteni projekteket, mert messze nem hoznak annyit, mint amennyit visznek. Nagyobb értékű I/U ellenállásként alkalmazva, vagy nagyon kis jelszintet felerősítő áramkörökben (szinte) kötelező alkalmazni abban az esetben, ha az a cél, hogy valóban jó hangú audiotechnikai eszközöket építsünk.